A fiam első baklövése

A gyerekekkel sosem könnyű. Hányszor hallottam ezt még mielőtt gyereket vállaltam volna, és bizony akkor még fogalmam sem volt, hogy mire vonatkozik ez a mondat és hogy mennyire nagyon igaz. Nekem egy fiam van, és már kamaszodik éppen. Most lépett be abba a korszakba, amikor ő mindenkinél mindent jobban tud, de nálunk szülőknél mindenképpen, és … Olvass tovább

Most már nyugodt lelkiismerettel váltok telefont

Nem tudom, hogy ki hogy van azzal az érzéssel, hogy ha telefont vált, mit tegyen a régebbi készülékkel, én már rengeteget gondolkodtam ezen és egyszerűen egészen idáig nem igazán találtam rá jó megoldást. Igazság szerint adtam már a családtagjaimnak ajándékba a régebbi, de még tökéletesen használható iphonomat, de most már, hogy sűrűbben váltogatom a készülékeket … Olvass tovább

Egy új de örök kedvenc

Én még csak azt se mondhatom, hogy annyira szeretem magam sminkelni, vagy hogy annyira tudnám hogy hogyan kell, de az utóbbi időben mindenképpen azt kell mondjam, hogy nagyot fejlődtem ezen a téren, hiszen a kislányom tizenöt éves lett, és ezzel nem csak az életünk változott megint gyökeresen, legalább annyira, mint amikor megszületett, hanem bizony az … Olvass tovább

Okosóra okosmegoldások, az értékesítés terén is

Tavalyi évben nyitottam egy saját webshoppot, amivel elég szép sikereket értem el. Persze ez relatív, de számomra nagyon jól indult a webshop. hiszen a hirdetések indítása után szépen jöttek is be a rendelések. Így elégedetten folytattam tovább a munkámat. Sokat beszélgettem a vevőkkel, hogy hol kerestek, hogy keresetek, mit láttak, miért pont tőlünk vettek és … Olvass tovább

Lehetetlennek tűnő feladat

Nekem világ életemben vágyam volt, hogy egy hangulatos kis cukrászdám legyen a fővárosban. Persze ez egyáltalán nem könnyű feladat, mert egyrészt hát tudás kell hozzá vagy jó forrás a sütikhez, másrészt egy jó hely, némi anyagi tőke, ambíció és kitartás, abból pedig rengeteg. Én pedig belevágtam, és nem mondhatom, hogy kis feladat volt, mire eljutottam … Olvass tovább

A férjem új szerzeménye

Nem tudom, hogy a többi nő mennyit hallgatja azt, hogy hisztis, vagy hogy állandóan visszatérő elem nála egy-egy dolog miatt való panaszkodás, amit nem tud megoldani, de én bizony számtalanszor megkapom ezt a saját férjemtől. Sokszor már össze is vitatkoztam vele amiatt, mert úgy érzetem, egyrészt nem érdekli a problémám, másrészt pedig nem érzi át, … Olvass tovább

A mindennapok új kedvence

Minden ember más, szokták volt mondani, és egyre inkább rájövök, hogy ez mennyire nagyon igaz, már csak abból is, hogy ahogyan idősödöm, egyre jobban figyelem magam, hogy milyen szituációkban hogy viselkedem, vagy éppen hogy nem, hogy mit viselek nehezen vagy épp mi felett siklok el könnyen, ami annak idején még, pár éve sokkal jobban megviselt. … Olvass tovább

Csak akkor ha a legjobb megoldást szeretnéd hosszűtávra…

Az autókárpitozás mindig is óriási tapasztalatot és odafigyelést igénylő szakma volt, melynek határait csak a képzelet szabja meg a megfelelő műhely esetében. A megfelelő eredményekhez kevés a precizitás és a megfelelő eszközök, szerszámok beszerzése, hisz egy kézműves szakmáról beszélünk napjainkban is. A szakmai folytatásához rengeteg tapasztalatra és kreativitásra van szükség, illetve a precizitás lehető legmagasabb fokára … Olvass tovább

A barátnőm hihetetlen élete

Nem tudom kinek milyen barátai vannak, vagy milyen emberek veszik körül, de én elmondhatom, hogy bizony van egy jó pár barátom, de kifejezetten van egy, aki mindig, minden körülmények között szerencsétlenül jár. Hihetetlen történetek fűződnek hozzá, és szinte sosem lehet tudni, hogy mikor áll elő egy újabbal. Neki egy sima vásárlás is katasztrófába tud torkollni … Olvass tovább

Az új órám kötelező tartozéka

Én világ életemben nagyon szerettem sportolni. Nem igazán telt el úgy időszak, hogy valamit ne csináltam volna. Gyerekként versenyszerűen táncoltam, majd amikor azt abba kellett hagyni, mert már a főiskola és egyetem nem tette lehetővé sem időben sem pedig energiában, akkor elkezdtem edzőterembe járni, kezdetben csak aerobikra, majd később egyre inkább megtetszett a bootcamp edzésformája, … Olvass tovább