Én világ életemben nagyon szerettem sportolni. Nem igazán telt el úgy időszak, hogy valamit ne csináltam volna. Gyerekként versenyszerűen táncoltam, majd amikor azt abba kellett hagyni, mert már a főiskola és egyetem nem tette lehetővé sem időben sem pedig energiában, akkor elkezdtem edzőterembe járni, kezdetben csak aerobikra, majd később egyre inkább megtetszett a bootcamp edzésformája, és innen végül eljutottam a terepfutás ágáig. Érdekes, mert futni sosem szerettem és szerintem nem is tudok jól futni, de egyre élvezetesebb számomra az egész az évek előre haladtával. Bár a tájékozódásban mindig kell segítséget kérnem, mert sokszor eltévedek, de nagyon -nagyon élvezem az egészet, az edzésektől a versenyekig mindent.
Kellett ehhez már viszont egy edzőtárs. Nyilván nem emberre gondolok, mert nincs olyan ember ma a földön, aki tudna az én életritmusomhoz alkalmazkodni, hanem valamilyen sportórára volt elsősorban szükségem, ami pulzust is mér és térképet is tartalmaz, hogy jól tudjak tájékozódni és ne legyen veszélye annak, hogy eltévedek és nem találok haza vagy be a verseny területére a nagy erdőből.
A legújabb társam tehát egy apple watch lett, a legújabb széria, azonban gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a hozzá járó szíj, nem igazán lesz jó magához a terepfutáshoz, mert világos színű és elég sérülékeny, mivel szövet, ezért az első utam az applewatchshop.hu-ra vezetett, ahol választottam az apple watch szíj kategóriában egy gyönyörű szilikon szíjat, amivel már nyugodtan tudok edzeni és versenyezni is, mert bírja az erdő nyújtotta megpróbáltatásokat is. Nagyon szeretem az órát is és a szíjat is, és hát a shopot is mindenkinek csak ajánlani tudom, ha bármilyen apple watch kiegészítő szükségeltetik számára.